A nap további részét a szobámban töltöttem, zenét válogattam a táncokhoz. A tangóhoz és a rumbához már találtam. Előbbihez Melendi egyik számát, a Como se bailan los tangos-t, utóbbihoz pedig Chelotól a Slow motion-t. A többi tánchoz még nem választottam ki, hogy melyik legyen, de majd ha találtam egyet-kettőt, akkor Kiminek is meghagyom a választás lehetőségét. Viszont most ideje lenne lemenni valamit vacsizni. Amint kiléptem az ajtón, a folyosón egy ismerős arcot pillantottam meg. Ő Ramón Melendi Espina volt, a híres spanyol énekes.

-Ramón!!! –kiáltottam fel, ahogy megláttam, majd elindultam felé.

-Raquel!!! –indult el ő is felém, majd amikor a nyakába ugrottam, vagy háromszor megpörgetett. Szorosan öleltük meg egymást, s még akkor sem hagytuk abba, amikor Kimi komoran elment mellettünk.

-Te mit keresel itt? Vacsiztál már? Én éppen az étterembe indultam. –kérdeztem tőle, mikor már szóhoz jutottam a csodálkozástól.

-Este itt lépek fel, akkor veled tartok, ha nem gond. Nem szeretek egyedül enni. –karolt át nevetve, és elindultunk a lifthez.

-Én sem szeretek egyedül vacsizni. Szóval befutottál. Megcsináltad amiről mindig álmodtál. Az én Ramónom. –emlékeztem vissza gyerekkorunkra, amikor együtt játszottunk, és a legjobb barátokká váltunk. Aztán persze ő énekesi karrierre vágyott, én meg táncoltam, így szépen lassan egyre kevesebbet láttuk egymást, de a kapcsolatot azért mindig tartottuk.

-Az én Raquelem meg amint látom egy csodás nő lett –adott egy puszit a homlokomra- és táncolsz még?

-Viccelsz ez az életem. Ahogy neked a zene. Jajj, úgy örülök neked!!!

-Én is neked!! –szálltunk ki a liftből még és elindultunk üres asztalt keresni. –Tudsz egyébként róla, hogy Fernando Alonso is itt szállt meg?

-Ramón, kerüljük ezt a témát, jó? Tudom, hogy te még dalt is írtál hozzá, de nekem attól még nem kell szeretnem. –gyorsan leadtuk a rendelést, és folytattuk tovább a beszélgetést.

-Okés, Fernando törölve a témák listájáról. És mi a helyzet veled meg azzal a szőke sráccal aki a folyosón elment mellettünk?

-Mi lenne? Ő a táncpartnerem a Saturday Night Fever-ben, de semmi több. Miért?

-Hm, pedig eléggé féltékenynek tűnt. De mindegy, akkor biztos félreértettem valamit.

-Biztos. –féltékeny? Kimi?? Ramónra?? Neeem. Tuti nem. –És hogy van a kislányod?

-Köszi, jól. Imádom őt. Annyira eleven, ugyanakkor tündéri kis boszorkány.

-Akkor az apjára ütött. –nevettem el magam.

-Hát az tuti, meg is kapom az anyjától elégszer –nevetett ő is. –Figyelj, nincs kedved eljönni a koncertre?

-Miért ne? Hánykor lesz?

-Vacsizunk, átöltözök, és utána indulok. Mehetnénk együtt. És akkor még sorba sem kell állnod, plussz a VIP-részlegről nézheted a koncertet.

-Meggyőztél. Ez a sok kedvezmény…ja meg persze a személyes varázsod is.

-Te semmit nem változtál. –jegyezte meg nevetve.

-Miért? Azt hiszed te igen? Még mindig ugyan olyan lökött vagy, mint régen. –húztam az agyát egy kicsit.

-Igen? Lökött, na jó, ezt még visszakapod. –azzal felállt, és kézen fogott, és elkezdett kifelé húzni.

-Ramón, héé, hova megyünk?? –kérdeztem nevetve, miközben a vendégek nagy része ránk figyelt.

-Visszakapod a beszólást –vigyorgott kajánul. Amikor megláttam, hogy merre tart, már tudtam, hogy mit akar: azt, amit gyerekkorunkban is mindig megtett, amikor megvicceltem őt. A medence széléhez érve megállt.

-Ne, Ramón, kérlek!! –próbáltam esdeklőre venni a figurát. –Az egyik számodra fogunk táncolni. –próbáltam menteni a még menthetőt.

-Ez igazán kedves, de ne is álmodozz, hogy megúszod. –azzal felkapott az ölébe, és ruhástól a medencébe ugrott.

-Te bolond!!! –korholtam le nevetve, amikor elkezdtünk kimászni a medencéből. Még szerencse, hogy nem volt kint csak 1-2 ember. –Csupa víz lettem.

-Semmi gond, nekem lesz koncertem, és én is vizes vagyok.

-Akkor el fogsz késni –vigyorogtam rá.

-Miért? Csak pár perc, amíg letusolok, és megtörülközök.

-Jaja, de még előtte ki kell kászálódnod a medencéből- azzal egy laza mozdulattal belöktem a vízbe, és elindultam a lépcsők felé, hogy lehetőleg ne vizezzek össze mindent.

-Találkozunk egy óra múlva a hallban. –kiabálta utánam, miközben kimászott a vízből. Gyorsan felmentem, letusoltam, hajat szárítottam, és még volt időm lemenni az étterembe, hogy ismét megvacsorázzak, bár tekintve az előzőeket, ez lesz a vacsora. Miután végeztem, a hallba mentem, ahova néhány perc múlva Ramón is megérkezett.

-Látom már száraz vagy –kuncogtam.

-Ja. Látom te is. Na gyere, menjünk –karolt át ismét, és elindultunk a kocsijához. A koncert egyszerűen szuper volt. A tömeg teljesen odáig volt, meg vissza. Nagyon fergeteges bulit csapott.

-Ááá, ezt imádtam. –mondtam neki már a kocsiban visszafelé.

-Én is, csak teljesen elfáradtam. Ez a esti fürdőzés nem tett jót. –mosolygott.

-Akkor aludd ki magad. Meddig maradsz?

-Holnap délután repülök vissza Spanyolországba.

-De kár! Azt hittem, hogy több időt tudunk együtt tölteni.

-Aham, jó lett volna, de nem szeretem a csajokat sokáig egyedül hagyni. Carlotta is mindig sír ilyenkor a papa után.

-Mond meg nekik, hogy üdvözlöm őket. –búcsúzkodtunk immáron a szobája előtt.

-Okés, átadom. De remélem holnap még találkozunk.

-Én is. Elvileg az egyik lenti teremben próbálunk, majd nézz be.

-Okés, jó éjt. –adott egy puszit.

-Jó éjt. –búcsúztam el én is, majd a szobámba mentem, és bedőltem az ágyba. Nem kellett sok, hogy elaludjak. Reggel arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít.

-Raquel!!! Ébresztő!!!

-Alszok… -válaszoltam halkan, majd a másik oldalamra fordultam.

-Raquel Isabel Mendez!!! Ki az ágyból!!! –kiabálta el magát Alfredo bácsi.

-Jajj, ne már!!! Még korán van. Hajnali…9???? Te jó ég!!! –pattantam ki az ágyból. A próba már egy fél órája megy. Nélkülem. –Basszus, elaludtam. –rohantam be a fürdőbe tusolni.

-Talán ha nem buliztál volna…-hallottam Alfredo bácsi hangját.

-Csak koncertre mentem…Ramónnal.

-Tudom, említette.

-Már beszéltél vele? –tök jó egyébként így kiabálva beszélgetni. Főleg, hogy a víztől alig hallok valamit.

-Igen, ő már meg is reggelizett.

-De jó neki. –másztam ki a tus alól. Gyorsan megtörölköztem, és magamra kaptam a próbaruhámat, ami egy fekete, kényelmes tornanaciból és egy rózsaszín felsőből állt.

-Kimi is vár már lent.

-Tudom, ezért rohanok. –hagytam ott szegény Alfredo bácsit, és lélekszakadva rohantam le a próbaterembe. –Szia, bocsi a késésért.

-Szia. Semmi gond. –huh, ahogy elnézem a morci képét, nem feltétlenül hiszem el neki, hogy ezt most komolyan is gondolta.

-Akkor kezdjünk is hozzá. –basszus, a CD-ket fent hagytam. Na mindegy, most úgyis csak az alapokkal kezdjük. –Kezdjünk az angol keringővel, aztán majd jön szép sorjában a többi. Gyere ide mellém. Először megmutatom a lépéssort, aztán megcsinálod, okés?

-Rendben –sétált oda mellém, majd megmutattam a lépéssort.

-Most te jösz. –azzal elkezdte a lépéseket. De édes, kicsit mereven, de aranyosan lépdel. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog alakítani a rumbánál.