Sikeresen felhúztam magam. Azért erre nem számitottam. Jobb, hogy most derült ki, legalább tudom, milyen ember igazából. Nem is bánom már, hogy összevesztünk, sokkal jobb ez igy. Leülök és iszom valamit. Kértem 1 citromos Ice teát. Jó ez a büfé, pláne, hogy semmit sem kell kifizetnünk, a csapat áll mindent. Nem volt nehéz megszoknom. Oké, megfogadtam, hogy nincs több bogyó, csak vészhelyzetben, de ez most annak tekinthető Bedobok kettőt, és ma már többet nem. Ez igy okés.

- Szia. Mizu?

- Fernando, megijesztettél – megkaptam a 2 puszim és leült. Király, a gyógyszeres üvegem meg az asztal közepén. Nem nyúlhatok oda, akkor rögtön kiszúrná.

- Merre jársz?

- Semerre. Figyelek – próbálok direkt nem arra a helyre nézni, ahol az üvegem van. Úgy utálom az ilyet.

- Úgyhogy, összejöttünk és

- Várj. Mi?

- Te nem is figyelsz rám. Épp azt mondtam, hogy összejöttem azzal a lánnyal, akiről meséltem.

- Ez csúcs! Akkor végre elmondod, hogy ki az?

- Raquel del Rosario-nak hivják és

- Állj. Az a Raquel? – Nem lehet ekkora mázlim. – Az el Suenos de morfeo énekesnője? – fejtettem ki a gondolatomat, mert magától nem jött volna rá ahogy elnézem. Erre bólintott  egy nagy mosoly kiséretében. – Mondtam már, hogy nagyon kedvellek?

- Ne ijeszgess! Mit akarsz?

- Hát, ez az egyik kedvenc együttesem. És holnap este itt lépnek fel, de sajna lehetetlenség jegyet szerezni –  most nagyon rebegtetem a szempilláimat és nagyon könyörgően nézek.

- Oké, értem. Első sor megfelel? – kacsintott.

- Imádlak – a nagy örömömben picit meglöktem az asztalt és az üvegem igy vészesen elkezdett gurulni felé. Megállt. Nem vette észre. Huh, van isten az égben.

- Hahó. Itt vagy?

- Persze, bocsi.

- A cikk miatt vagy ilyen feszült? Ne is foglalkozz vele.

- Csak voltam. De már nem érdekel. Egyáltalán nem. De tényleg – ez a mosoly nem sikerült túl hihetőre. – Csörögsz.

- Tényleg, köszi – majd elkezdte előkutatni a telefonját. És még azt merik mondani, hogy a mi táskánk van tele kacatokkal. Keresgélt vagy 1 teljes percen át, míg megtalálta. – Bocs, csak 1 pillanat – állt fel az asztaltól.

Pont kapóra jön, hogy kicsit elmegy, legalább. És ebben a minutumban meglökte az aszalt. A gyógyszerkém meg a földre került. Én meg utána, de nem voltam elég gyors.

- Édesem, majd később visszahivlak. – nem sok jót sejtek rám nézve. – Kelj fel a földről és beszélgessünk kicsit.

Ez a hang. Nem olyan kedves mint az előbb. Felkecmeregtem és leültem.

- Visszaadnád. Az egyik rokonomé. – Ezt még a nagyanyám se hinné el.

- Faith, ez most nem játék. Miért szeded ezt a szart?

- Nem voltak túl jó napjaim az utóbbi időben, de ezt te is tudod. – lehajtottam a fejem és inkább a földhöz beszéltem.

- Miért nem szóltál, hogy baj van?

- Nem tudom. Talán azért, mert nem tudsz segiteni.

- De tudok, hogyne tudnék.

- Nem ezen biztos, hogy nem. – szégyellem magam már rendesen.

- Kimi miatt – húzta össze a szemöldökét.

- Nem. Talán. Miatta is. Most hova mész? – szó nélkül felpattan és elment.