- Ron tudja már? - kérdeztem

    - Mit?

    - Hogy aláírtál a Ferrarihoz.

    - Igen, tudja.

    - És mit mondott? Marasztalt?

    - Eleinte. Aztán azt mondta, hogy az én dolgom, nekem kell döntenem a jövőmről.

    - Beszélnem kell Ronnal. – mondtam kis hallgatás után.

    - Ahogy gondolod. Veled menjek?

    - Nem kell, kösz. Inkább egyedül megyek.

    - Rendben. De miről akarsz vele beszélni, mit akarsz neki mondani?

    - Még nem tudom. De beszélnem kell vele. Majd ami jön. Spontán. – azzal mosolyogva, mint akinek semmi baja, felkaptam a cipőm és már mentem is.

Egyenesen, Ron felé tartottam. Nem is tudtam, mit akarok neki mondani. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy beszélnem kell vele. Azonnal. És magabiztosan, céltudatosan közeledtem az irodája felé. Még gondolkodni sem álltam meg az ajtaja előtt. Kopogtam egyet és bementem, az asztala előtt álltam meg, épp telefonált. Intett, hogy üljek le. Le is ültem és ekkor tudatosult bennem, hogy mit csinálok épp. Mit is kellene mondani? És főleg hogy? Annyi időm van mindezt kitalálni, míg Ron be nem fejezi a telefonálást. De talán jobb, ha nem agyalok rajta. Csak spontán. Ami jön.

    - Szervusz Mira! Elnézést, hogy megvárakoztattalak, de fontos hívás volt.

    - Semmi gond. – mondtam nem nagy kedvvel. Próbáltam palástolni, hogy mekkora zavar van a fejemben, de azt hiszem, Ront nem sikerült manipulálni. Csak ültem és hallgattam. Próbáltam kinyögni, mi nyomja a szívem, de nem igazán sikerült.

    - Szóval Kimi elmondta. – mondta Ron. Erre felkaptam a fejem. Szóval érti mit akarok.

    - Igen. – válaszoltam.

    - Erről akarsz beszélni?

    - Azt hiszem. Ron annyi kérdés van bennem, aminek nem értem a miértjét. Ez annyira… Nem is tudom mi a legmegfelelőbb szó. Kiborító. Egyszerűen nem értelek. – jött ki hirtelen belőlem.

    - Mégis mit tehettem volna, mikor Kimi előállt azzal, hogy a jövő évre szerződést köt a Ferrarival? Mit tehettem volna?

    - Talán megelőzhetted volna a bajt. Ha nevezhetjük ezt annak, bár szerintem nyugodt lélekkel... Neki nem voltak soha nagy igényei. Nem követelőzött, nem akarta, hogy hozd le neki a csillagokat az égről. Ő csak egyet kért. Egy működőképes autót.

    - Mira, ez nem ilyen egyszerű.

    - Az lehet. Mondhatod, hogy elfogult vagyok, vagy hogy nem értek hozzá, de akkor is. Meg sem próbáltad biztosítani neki azt a keveset.
    - Dehogy is nem. Én lettem volna a legboldogabb, ha továbbra is itt marad, és versenyképes gép kerül alá. És hidd el, minden erőmmel azon voltam és vagyok, hogy ez meglegyen. De a dolgok sokszor nem úgy alakulnak ahogy szeretnénk.

    - Jó. Mindegy. Ron én nem veszekedni akartam, félre ne érts. Eszem ágában sincs. Csak… ez olyan rossz. Bocs, hogy letámadtalak vele, de ezt érzem. Nem igaz, hogy nem lehetett volna tenni valamit. Ez egy élcsapat. Nem igaz, hogy nem lehet kihúzni a gödörből. De ne mondj semmit. Nem fontos. Hagyjuk. Csak már megint döntenem kell. Illetve kellett…

    - Mondd, ne kímélj. – mondta Ron lehangoltan

    - Köszönök, mindent. A lehetőséget, hogy elfogadtál, befogadtál a csapatba, mindig hálás leszek érte, hogy valóra váltottad egy álmomat. De… felmondok. Mármint jövő évtől. Ne haragudj.

    - Dehogy haragszom. Megértelek. Kimi mellett a helyed. Nagy szüksége lesz most rád. A lehetőséget pedig, nagyon szívesen. Hogy őszinte legyek, olyan voltál/vagy nekem, mintha a lányom lennél… Mindig tetszett a hozzáállásod. Nem sok nő van a világon aki így rajong ezekért a dolgokért. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de ez van. Ezt elszúrtam.

    - Dehogy is! Ne mondj ilyeneket! – mondtam már könnyes szemekkel (nem igaz, hogy mindig bőgök), és megöleltük egymást.