Kimi kb. egy óra múlva jött vissza. Halkan becsukta az ajtót. Gondolom azt hiszi, hogy alszom, de nem. Nem tudtam elaludni. Óvatosan bebújt az ágyba, majd háttal nekem elhelyezkedett. Úgy odabújnék hozzá. De akkor még a végén azt hinné, hogy elismerem, hogy nincs igazam. Pedig most igazam van. De ha neki ez kell, akkor megkapja. Kihúzódtam az ágy szélére, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Elaludni viszont nagyon nehezen tudtam, és az éjszaka folyamán legalább háromszor még felébredtem. Reggel, amikor felébredtem, Kimi már nem volt mellettem. Gyorsan felöltöztem, és rendbe szedtem magam. Kiirával szinte egyszerre léptünk ki a folyosóra.

-Szia. –köszöntünk egymásnak kicsit még kómásan.

-Na, mi volt Kimivel? –tért a tárgyra Kiira, miközben lefelé haladtunk a lépcsőn.

-Semmi. Vitatkoztunk. Most meg gondolom lent van a konyhában.

-Jó reggelt. –köszöntött minket Paula a konyhában.

-Jó reggelt. –köszöntünk egyszerre. –Hát a fiúk? –kérdezte Kiira.

-Elmentek futni, de már hamarosan jönniük kell. Addigra a reggeli is elkészül.

-Segítünk megteríteni. –azzal Kiirával megosztottuk magunk között a tányérokat és a bögréket, és bevonultunk az étkezőbe. Éppen végeztünk a terítéssel, és visszamentünk a konyhába, amikor hallottuk, hogy nyílik a bejárati ajtó.

-Már meg is jöttek. –mosolyodott el Paula.

-Anya, nem lenne baj, ha Riia is velünk reggelizne? –jött be mosolyogva Rami.  

-Nem, dehogy. Raquel, feltennél még egy terítéket? –nyújtotta felém a tányért Paula.

-Hát persze. –vettem el egy mosoly kíséretében a tányért, és elindultam az étkezőbe. Riia és Kimi éppen nevetgélt valamin. Ó, hogy fejbe vágnám ezzel a tányérral. Csak sajnálom a tányért. Persze amint beléptem rögtön elhallgattak. Nem szóltam semmit, csak felraktam a terítéket, és visszamentem a konyhába.

-Valami baj van? –kérdezte Kiira. Igen, ő az előbb kiszaladt a mosdóba, amíg Rami bent volt, így még nem tudja, hogy milyen „kedves” vendégünk érkezett.

-Találd ki, hogy ki nevetgél éppen Kimivel az étkezőben? Azt hittem, hogy hozzávágom a tányért. –fortyogtam magamban.

-Csak nem Riia?! –nézett rám hitetlenkedve Kiira.

-De. Nem tudom, hogy hogy csinálja, de eddig jó úton halad. S ahogy elnézem a reggeli alatt sem fogok egy szót sem érteni a beszélgetésükből. –töltöttem magamnak egy csésze kávét.

-Oké, nyugodj meg. Majd én angolra váltok, hogy te is érts mindent. Aztán csak nem lesz annyira bunkó, hogy ő továbbra is finnül beszéljen.

-Remélem. De nekem már a reggelitől is elment a kedvem. –dőltem neki a konyhapultnak.

-Hát ti? Gyertek reggelizni! –jött be gyorsan Paula.

-Megyünk. –azzal elindultunk. Hát ezt nem hiszem el! Riia hova ült le? Hát persze, hogy Kimi mellé. Vajon ha most leönteném valamivel, megharagudna? Legszívesebben leszúrnám a villámmal. De nem baj, nem mutatom ki azt, hogy mennyire zavar. Vidáman ültem le Kimivel szemben, és hozzáláttunk a reggelihez. Ahogy vártam, Riia finnül társalgott Kimivel, a többiek, vagyis mi pedig csöndben ettünk. Végül Rami törte meg a csöndet.

-Kérhetnénk egy kis figyelmet? –Rami legalább van olyan aranyos, hogy angolul beszél, nem úgy, mint egyesek.

-Persze kisfiam. –azzal Paula és Matti letette a kezéből az evőeszközt, majd velünk egyet figyelmesen várták a bejelentést.

-Szóval Kiira és én szeretnénk bejelenteni valamit. –jelentőségteljesen Kiirára nézett, és elmosolyodott, majd megfogta a kezét. De aranyosak. Egy percre ránéztem Kimire, aki a bátyját figyelte. –Szóval mint tudjátok, nagyon szeretjük egymást, és úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk.

-Hát ez fantasztikus!! –csapta össze a tenyerét Paula örömében.

-Gratulálunk fiam. –mosolyodott el Matti.

-Várjatok, ez még nem minden. –figyelmeztette őket Rami. Nocsak. –És a családunk bővülni is fog, ugyanis Kiirával kisbabát várunk.

-Istenem, nem találok szavakat –pattant fel az asztaltól Paula, és a könnyeivel küszködve megölelgette és megpuszilgatta őket, majd „átadta” őket Mattinak.

-Gratulálunk –mosolyogtunk Kiirára.

-Nos, ha már mindenki a bejelentéseknél tart –kezdett bele Kimi a mondandójába- akkor mi is szeretnénk bejelenteni valamit. –nézett rám. Most akarja elmondani? Úgy látszik igen.

-Halljuk! –sürgette Rami.

-Szóval Raquellel mi is úgy gondoltuk, hogy kisbabát vállalunk, és…

-Nekem nem azt mondtad, hogy Raquelnek nem lehet gyereke? –szakította félbe Riia, mire síri csönd lett az ebédlőbe, és minden szem rám szegeződött.

-És? A kettő szerinted kizárja egymást? –kérdeztem dühösen. -Mert szerintem nem. De nyilván ez téged nem érdekel, mint ahogy szemmel láthatóan az sem, hogy rámászol egy foglalt pasira. –mutattam Kimira. Oké, nem szép dolog a mutogatás, de nem érdekel. Most nem.

-Nyugi, valamit biztosan félreértettél, én nem akartam rámászni. –most meg adja az ártatlan báránykát. Meg ne sajnáljam esetleg?

-Ó hogyne, igazán sok mindent félre tudtam érteni, miközben végig finnül dumáltál vele, és a térdét fogdostad.

-Azt hittem te nem tudsz finnül. –jé, elsápadt. Vicces.

-Nem is. De van egy nagyon jó barátnőm, aki elmondta, hogy az egész úton fűzted őt. –Kimi meg sem mert szólalni, de ahogy látom a többiek sem. Erre már nem nagyon tudott mit mondani Riia sem.

-Köszönöm a meghívást. –állt fel a csaj az asztaltól –De jobb lesz ha én most megyek. –azzal kiment.

-Köszönöm a reggelit. –álltam fel én is az asztaltól, és elindultam az emeletre.

-Azt hiszem beszélnem kell vele. –indult volna el Kimi az asztaltól, de Paula visszatartotta.

-Hagyd, most had maradjon egy kicsit egyedül.

-Kimi, ne haragudj rám. –nézett rá bűnbánóan Kiira.

-Ugyan, nem a te hibád. –erőltetett egy mosolyt az arcára nagy nehezen Kimi.

-Fiúk, menjünk, ideje kiválasztani a fenyőfát karácsonyra. –állt fel az asztaltól Matti, majd Rami, végül Kimi is, felvették a kabátjaikat, és elindultak a közeli erdő felé.

Kimi szobája otthonos volt. Tegnap nem is tudtam igazán megnézni magamnak. A falak halványkékek, a bútorok fehérek, a falakon egy-egy autó képe mutatja, hogy már akkor is rajongott a versenyzésért. S ha ez még nem volna elég, számos érem és serleg sorakozik a polcokon. Tiszta hülye vagyok. Nem kellett volna jelenetet rendeznem. Ráadásul pont a család előtt. Jobban is bízhatnék Kimiben. Lemegyek, és bocsánatot kérek tőle. Hm, jó vicc, hogy én fogok bocsánatot kérni. De nem érdekel. Az embernek néha tudni kell félrerakni a büszkeségét. És én most pont ezt fogom csinálni. Nem fogok gyerekesen viselkedni, és nem hagyom, hogy Riia elérje a célját. Így hát fogtam magam, és lementem.

-Paula, Kimi merre van? –mentem be a konyhába, ahol Paula éppen mosogatni készült.

-Elmentek kiválasztani a karácsonyfát. –ez a mondat akaratom ellenére is mosolyt csalt az arcomra.

-Mosogathatok?

-Ha szeretnél. –állt félre mosolyogva Paula, én meg hozzáláttam a munkához.

-Egyébként elnézést kérek a reggelinél történtek miatt.

-Ugyan már! Neked megsúgom, hogy én sem csípem Riiát. Sosem kedveltem. Mindig úgy fennhordta az orrát.

-Anya, megjöttünk! –hallottuk Kimi hangját.

-A konyhában vagyok. –azzal Paula rám kacsintott, és kiment az ebédlőbe, Kimi pedig belépett a nappaliból.

-Szia. Anya? –nézett szét a konyhában Kimi.

-Kiment. Beszélhetnénk? –néztem rá kedvesen.