Amíg Kimi Belgiumban szenvedett, én Pesten. Beléptem a lakásba, ahol épp Gyuri egymagába táncolt, és ha nem lett volna pocsék kedvem, még el is nevettem volna magam, így viszont csak egy grimaszra futotta. Amikor meglátott, nem hiszem, hogy túl szép látványt nyújthattam a kisírt szemeimmel, azonnal lekapcsolta a zenét, s segített bevinni a cuccaimat. Láttam rajta, hogy majd kilyukad az oldala a kíváncsiságtól, de nem meri meg kérdezni mi történt, ezért: Nyugodtan kérdezhetsz-mondtam fátyolos hangon, mire ő végül megkérdezte:Kimi?-mire én bólintottam, ő pedig egyszerűen átölelt, de olyan lágyan, hogy bármennyire akartam tartani magamat nem ment és elbőgtem magam a fene tudja ma már hányadszor.  Jól van na, ne sírj!-szorított, majd: Tudod mit, sírd ki magad nyugodtan-ezt nem kellett kétszer mondani, több mint fél órán át sírtam, majd nagy nehezen abbahagytam. Jobban vagy?-kérdezte  Igen, köszi és ne haragudj.    Már miért haragudnék, hm?   Hát azért, mert eláztattalak.  Ugyan már, te is biztos, hogy ezt tennéd hasonló helyzetben.   Biztos-mondtam  Nem akarod elmesélni, hogy konkrétan mi történt?Persze csak, ha nem gond…   Végül is, elmondhatom. Én szépen odamentem kibékülni…   És elzavart?  Nem, együtt hetyegett egy szilikon cicával-feleltem komoran.   A szemét…Már ne haragudj.     Nem haragszom, igazad van. Tényleg az.     És akkor most hogyan tovább, ha nem vagyok túl indiszkrét?   Természetesen vége, majd eljön gondolom a maradék holmijáért, és ennyi.   Értem, hát sajnálom, vagyis nem.-erre ránéztem meghökkenve    Nem is érdemelt meg téged-mosolyodott el zavartan, majd elsétált a hifihez, bekapcsolta a zenét, majd megfogta a kezem és elkezdtünk táncolni….

******

Hogy mit csináltál?!-üvöltött magából kikelve Rami a telefonba.  Öcsi, te teljesen meghibbantál?! Nem vagy normális!Hogy lehettél ekkora marha?!-zúdította rá az összes kérdést az öccsére, aki nem számított nagy megértésre, de ezt azért mégse várta volna a bátyjától.   Tudom, hogy elszúrtam.    Elszúrtad?!Nem gondolod, hogy ez enyhe kifejezés?!Mikor nő be végre a fejed lágya?!   Nem tudom, csak kérlek ne kiabálj már velem. Szerinted nincs elég lelkiismeret furdalásom a te veszekedésed nélkül?Egész nap csak rá gondolok, akárhányszor hívom, nem veszi fel a telefonját. Félek, hogy örökre elvesztettem, érted?!-észre se vette, és ő is kiabált már, s egy-két könnycsepp legördült az arcán. Jól van, ne haragudj, kicsit keményebb voltam a kelleténél, de ne várd azt, hogy most elkezdjelek vigasztalni, mert akit vigasztalni kell, az nem te vagy, hanem Laura. Gondolom, hogy ki lehet most borulva, szegény lány…-Kimi nem bírta tovább bátyja sopánkodást és bírálatát, megszakította a hívást. A kérdés még mindig ott motoszkált a fejében:Van-e visszaút innen?