Hosszan csókolóztunk a holdfényben, csak pár perc után váltak el az ajkaink, nem véletlenül. Rami állt mellettünk: Nem szeretnék zavarni, de keresik a világbajnokot, és a művésznőt is-mondta széles vigyorral az arcán, majd köszöntött:Szervusz Laura, örülök, hogy látlak-kaptam tőle két puszit, mire Kimi: Beköplek Chriistinek-vigyorgott, mire Rami tarkón suhintotta, csak úgy, poénból. Bemehetünk?-nézett aztán rám, én pedig hirtelen nem tudtam mit mondani, elgondolkoztam.  Laura, hahó!   Jaj ne haragudj mit kérdeztél?  Azt, hogy bemehetünk-e?   Persze-válaszoltam végül, mire ő kézen fogott és bementünk együtt, mindenki legnagyobb megdöbbenésére. Próbáltunk természetesen viselkedni, de ilyen érdeklődés kereszttüzében elég nehézzé vált. A helyzetet Ecclestone úr mentette meg, amikor megkért, hogy énekeljünk még, ha lehetséges. Mivel pont nálunk volt a Rudolf zenei alap Cd-je szívesen énekeltünk Gyurival még, bár ő úgy nézett rám, mintha valami tömeggyilkos lennék. Azt hiszem az a kis kalandunk benne elég mély nyomokat hagyott, lehet, hogy reménykedett? A fenébe, erre nem is gondoltam. Szegény Gyuri. Miután énekeltünk még, ő szinte azonnal elment valami mondva csinált indokkal, ami csak a gyanúmat igazolta. Olyan éjjel kettő körül, aztán szépen elindult mindenki a szállodába, most tűnt csak fel, hogy mindenki Coulthard szállodájában lakik, ami aztán még tovább bonyolította az egyébként sem egyszerű helyzetet. Kimi egészen az ajtómig felkísért, ahol aztán ismét megcsókolt, de olyan ellenállhatatlanul, hogy muszáj volt bemennünk és ott folytatnunk a csókolózást, mielőtt feljelent minket valaki közszemérem sértésért. Miközben egyre hevesebben csókolóztunk, Kimi elkezdte kioldani a fűzőmet, én pedig ledobtam róla a zakóját, a nyakkendőjét szép sorba. Szegénykém nagyon nehezen boldogult a ruhámmal, de csak megoldotta, felemelt és bevitt a hálóba, ahol aztán mindent bepótoltunk, ami a távol töltött 1,5 hónap alatt kimaradt…