Na mit szóltak a szüleid?-kérdezte Kimi, miután letettem a telefont.  Nagyon örültek-mondtam kis szomorúsággal a hangomban, remélve, hogy nem tűnik fel neki.  Aha, és akkor mi a baj mégis?-ennyit erről  Semmi-tagadtam  Te nem mondasz igazat, nézz rám!-fordított maga felé  Na jó, nyertél. Nagyon örültek, de nem jönnek föl, a legkisebb feltűnést is kerülni akarják. Nem akarnak a médiában szerepelni-horgasztottam le a fejem, pedig megértem őket.  Gyere ide, te-ölelt át, amire most szükségem is volt. Érezni az érintését, hallani a szívverését. Ez többet ért mindennél. És most fel a fejjel!-utasított rendre  Értettem-egyenesítettem ki magam  Helyes, és most elviszlek vacsorázni-jelentette ki  Jajj ne, muszáj, nincs semmi kedvem-néztem rá kérlelően  Semmi sem muszáj, de nehogy azt mond, hogy a hátralévő 3 napot a lakásban akarod tölteni…  Nem, csak…  Mi csak szívem, hm?  Oké, meggyőztél-feladtam a vitát, úgyse tudok mit kezdeni vele  Na azért-vigyorgott, majd kézen fogott, és már indultunk is. Egy helyes kis belvárosi étterembe vitt, semmi feltűnés, semmi média, aminek szívből örültem. Megvacsoráztunk, de úgy döntöttem, hogy még nincs kedvem haza menni. Mi lenne, ha elmennénk sétálni?-dobtam be az ötletemet Na, látom megjött a kedved az élethez. Ez a beszéd!-húzott magához  Persze, hogy elmegyünk sétálni, bár kicsit hideg van-utalt arra kedvesen, hogy december vége van, nem a legalkalmasabb az idő az esti sétákra.  Ha nem akarsz, akkor nem muszáj-legyintettem, mire jó szorosan magához húzott és átkarolta a derekamat. Majd melegítjük egymást-mosolygott, de olyan ellenállhatatlanul, hogy meg kellett csókolnom, amire azonnal csókkal válaszolt. Így, egymás derekát fogva indultunk el a Duna-parton sétálni. Csak andalogtunk, mint a szerelmes kamaszok. Ebben az az egy stimmelt, hogy szerelmesek vagyunk, de nagyon. Ahogy egymásra néztünk, abból minden kiolvasható volt. Egy percre megálltunk, csodáltuk a befagyott Dunát, aminek túlsó partján a vár állt. Csodálatos volt kivilágítva, egyszerűen lenyűgöző.  Csodálatos-jegyeztem meg  Az-bólogatott Kimi, majd nagysokára tovább indultunk. Békés sétálgatásunkat azonban megzavarta egy belénk rohanó őrült. Basszus, akkora erővel jött nekem, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és elvágódtam. Ember!Nem lát a szemétől?!-kapta fel a vizet Kimi, amikor is az emberünk hátrafordult. Nem akartam elhinni, Detti volt az. Te?!-kászálódtam fel  Oh, ne haragudjatok-mondta gúnnyal a hangjában Tudjátok nagyon sietek az előadásra-mondta önelégült vigyorral, hogy  kedvem lett volna behúzni neki egyet.  Attól még nem kell fellökni a másikat…  Tényleg sajnálom, de sietek, mert előadásom lesz az Operettszínházban…  Hogy hol?!-ez most csak valami vicc, bár annak is rossz.  Az Operettszínházban, a Rómeó és Júliában, Júlia-vigyorgott, hú most azonnal megtépem, mert az én szerepemet játssza.  De még mielőtt neki eshettem volna Kimi elkapta a karomat, és megrázta a fejét. Szerencséje van a kis dögnek, hogy Kimi észnél volt, különben mehetne nyávogni kék-zöld foltokkal, az tuti.  Akkor menjél-vágtam oda, mire el is indult, ám egy pillanatra visszafordult. Oh és még valami, köszönöm a kínálkozó lehetőséget, hogy játszhassak. Neked köszönhetem-ércelődött, majd gyors léptekkel távozott, mielőtt még neki esnék, bár Kimi még mindig fogott rendesen.  Basszus, ez a kis….  Ki ne mondd drágám, csak bosszantani akart-nyugtatott  Az igaz, majd meglátjuk ki nevet a végén….