Tudtam, hogy eljött az ideje, hogy közbelépjek. Mivel semmi sem volt nálam, amivel felvehettem volna a harcot nem maradt más választásom, mint bízni a szerencsében.

- Visszakérem a táskát és odaadom! – kezdte Kimi.

- Azt gondolod meg vagyok huzatva? Persze majd kiengedlek körülbelül 200 ember közé. Sajnálom drágám, meg kell halnod, nincs más választásod. Na igyekezz.

Kimi hátrálni kezdett a csukott ajtó felé. Mikor úgy gondolta, hogy nagyjából eljött az én pillanatom olyan erővel löktem ki a böszme nehéz ajtót, ahogyan csak bírtam. A szerencse mellém állt az ajtó ugyanis rendesen orrba vágta a nőt. Ameddig az felüvöltött megragadtam Kimi karját és az ajtóhoz akartam rántani, mikor szembe néztem egy hangtompítós pisztoly csövével.

- Azt ajánlom ne nagyon ugrálj, mert nem sok kell hozzá, hogy meghúzzam a ravaszt. – meredt rám fenyegetően, miközben a másik kezével vérző orrát törölgette.

Kimi döbbenten nézett rám.

- Te mit keresel itt?

- Nem örülsz nekem? Egyébként előletek bujkáltam. Akkor még azt hittem valami egészen mást szeretnétek a félhomályban művelni. – rántottam meg a vállam.

- Minek nézel te engem? – fakadt ki Kimi.

- Most mi a jó fene bajod van?

- KUSS LEGYEN! – kiáltott ránk Sarah. – Mindjárt keresztül lőlek mindkettőtöket és itt cirkuszoltok?  Szánalmasak vagytok. – mondta dermesztően őszintén.

- Na mi lesz az öngyilkossággal? – kérdeztem tőle.

- Te átkozott kis szajha! – kiabált rám. Bárcsak ne lett volna odalent olyan hangos a zene, akkor már rég megmenekültünk volna. Így csak az én tervem válhatott volna be, de az kicsit későbbre volt tervezve.

- Nekem így is jó. – mosolyodott el a nő. – Talán így még jobb. A féltékeny testőr megölte a szeretőjét, majd magával is végzett? Mit szóltok elég drámai?

Eléggé az volt. És vérfagyasztóan megingathatatlan.

- Én nem szeretnék meghalni! – nyüszítettem.

- FOGD BE A POFÁD! Ha nem ütnéd bele mindbe az orrod, akkor most megúszhattad volna. Különben meg munkahelyi ártalom. – fintorgott megvetően.

- De én nem, még olyan fiatal vagyok! Nem árulok senkinek semmit! – nem volt más választásom, mint húzni az időt, ameddig csak lehet.

- Hát persze, hogy nem. A halottak nem beszélnek. Húzódjatok közelebb egymáshoz. – lökött Kimihez.

- Hát nem gondoltam volna, hogy a te karjaid között halok meg. – sóhajtotta Kimi.

- Ne mond, hogy szebb halálról álmodtál. – jelent meg egy halvány mosoly az ajkamon.

- Egyelőre még semmilyenről nem álmodtam. – vont vállat.

- Az élet néha kiszámíthatatlan. – bólintottam.

- Nem fognátok már be? Rohadt idegesítő mennyit tudtok dumálni! – csattant fel Sarah. – Egy valamit azért még áruljatok el nekem az utolsó szó jogán. – mosolyodott el. – Volt köztettek valaha is valami? És ne hazudjatok, mert még a végén a pokolra kerültök.

- Minden embernek vannak titkai, nem tarthatnánk ezt meg magunknak? – kérdeztem.

- De, egészen nyugodtan. Csak akkor ellövöm mind két térdedet és ameddig Kimi elmeséli te szépen elvérzel. – vicsorgott rám. Kétség sem fért hozzá, hogy ez a legnagyobb álma.

- Jó rendben. – bólintottam. – Akkor inkább mondjuk el. – néztem fel Kimire. Kimi értetlenül meredt rám.

- Jó rendben mondjuk. – bólintott végül, mikor el kezdett neki derengeni mi is a tervem.

- Hallgatlak titeket. – fogta ránk Sarah vigyorogva a fegyvert.