48. rész:
2007.05.29. 07:34
Én gyorsan beszaladtam a szobámba felhívni Lizt a hírrel, Kimi pedig ott maradt a nappaliban anyáékkal. Hívom Lizt. Kicsöng.
- Hallo. – szólt bele Liz. Hallottam a hangján, hogy sírt.
- Szióka. Jól vagy már? – kérdezte
- Mihez képest? – kérdezte szipogva
- Jaj, te csaj. Annyira sajnálom. De van ám jó hírem!
- És mi lenne az? – kérdezte unottan, én pedig elmeséltem neki
- Megyünk Svájcba pár nap múlva! Olyan jó! – örvendeztem a telefonba
- Aha. Jó nektek. – mondta még mindig unott hangon
- De nem érted. Te is jössz!
- Én? Veletek?
- Igen te! Csak nem gondoltad, hogy itt hagylak… - nevettem
- Ez igazán kedves, de most rontsam ott a levegőt nektek?
- Te miről beszélsz? Dehogy rontod. Sőt mikor mondtam Kiminek, hogy nem akarlak itt hagyni, ő ajánlotta, hogy gyere te is. Jót fog tenni a változás hidd el. Naaaaa! Mondd, hogy jössz.
- Hát nem is tudom. Talán tényleg jót tenne. Oké. Benne vagyok. De még meg kell beszélnem anyáékkal.
- Ezzz az! Oké. Úgyis elengednek, tudom. – nevettem – Akkor én most le is teszem. Majd szólj, hogy mire jutottál. Szia!
- Oké. Szia!
Közben a nappaliban Kimi beszélgetett anyáékkal:
- De kérlek vigyázz rá! – mondta anya. A lelkére kötötte Kiminek, hogy nagyon vigyázzon rám.
- Persze, hogy vigyázok. Ez nem kérdés. Tessék megnyugodni, minden oké lesz. – nyugtatta Kimi anyát. Apát nem kellett, ő nyugodt volt. Ő csak egy: „100 szemed rá!”-t fűzött hozzá.
- Lesz ott 200 is. – mosolygott Kimi
- Mikor akartok menni? Mert gondolom, nem olyan sokáig akarsz már itt maradni. – kérdezte anya.
- Hát ezt még nem tudom. Hamarosan. – jött a válasz Kimitől.
- De a születésnapját még itt töltitek?
- Jaj tényleg. Majdnem kiment a fejemből! Két nap múlva, kedden lesz, ugye?
- Igen. – válaszolt apa
- Itt is vagyok. – kerültem elő én is végre. – Befejeztétek a bizalmas beszélgetést? – kérdeztem nevetve.
- Igen. Menjetek be a szobádba nyugodtan. – mondta anya, mi pedig elvonultunk.
- Miről beszélgettetek oly hevesen? – kérdeztem Kimitől
- Semmi különösről. Csak, hogy Szerda reggel indulunk Svájcba. Jó?
- Persze. És még?
- És anyukád a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak rád.
- Oh. És szót fogadsz neki?
- Még szép.
- Helyes. Éééés… hogy fogsz vigyázni rám?
- Így… - mondta, majd magához húzott és hosszan megcsókolt.
- Hm… Már alig várom. – mondtam vigyorogva
- Én is. – válaszolta – És? Beszéltél Lizzel? Jön?
- Igen beszéltem. Megbeszéli a szüleivel, és majd tudatja velem a fejleményeket. Én pedig azt hiszem, holnap reggel bemegyek a suliba és kiíratkozom.
- Rendben. Elkísérjelek?
- Szerintem jobb, ha nem. Még a végén Barbika rád tapad. – nevettem
- És az téged zavarna? Féltékeny lennél? – kérdezte sunyi vigyorral
- Én? Féltékeny? Dehogy! Az a te mániád.
- Dede. Tudom, hogy zavarna. Akkor is féltékeny voltál, mikor megtaláltad azt egy évvel ezelőtti képet rólam meg Jenniről.
- Mi? – a francaba, ezt meg honnan tudja? – Milyen kép? – játszottam az értetlent zavaromban
- Beszéltem Jennivel. – Na szép. Áruló. – Féltékeny voltál, ne is tagadd! – nevetett
- Én nem voltam féltékeny, csak… Oké. Lebuktam. Igen, féltékeny voltam. Most jó?
- Aha. – mosolygott – És tudod miért jó?
- Miért? – kérdeztem sértődötten
- Mert ha féltékeny vagy, akkor szeretsz.
- És ezt eddig nem hitted el?
- De. De így már tuti – mosolygott – De azért ne vidd túlzásba. Mint én… - és lehajtotta a fejét, mint aki elszégyellte magát.
- Nem fogom. De neked meg meg kell bíznod bennem.
- Esküszöm. – mondta. Majd csörgött a telefonom…
|