9. rész:
2008.02.19. 05:42
Viki elment sétálni a városba. Csak nézelődött és kiszellőztette a fejét. Betért egy cukrászdába. Nem tudott ellenállni az Ischler-nek.J
- Jó estét. – köszönt neki a 40 év körüli fickó a pult mögött.
- Jó estét. Abból kérnék tizet. – nem mindet magának, gondolt a többiekre isJ
- Parancsoljon. 1370 forint lesz.
- Köszönöm. – mondta Viki és egy tízezressel fizetett, mert nem volt apró nála.
- Elnézést. De 3630 forintot adott vissza, pedig én tízezrest adtam.
- Az ötezres volt. - válaszolt a férfi.
- Az nem lehet. Én biztos vagyok benne, hogy az tízezres volt.
- Ne akadékoskodjon már! Ötezrest adott a kezembe. Nekem erre nincs időm! Fogja a süteményt és menjen.
- Ember! Én tízezrest adtam! Adja ide a visszajárót!
- Sajnálom, ha nem tanították meg rendesen számolni, de én jól adtam vissza. Ez egy jó nevű cukrászda, szóval, ha lehet, ne csinálja a fesztivált, hanem menjen innen!
- Jóember! Adja oda a kisasszonynak a visszajárót, legyen kedves! – szólt egy hang Viki mögül. Viki megfordult, és egy 29 év körüli, nem túl magas, de Vikihez nézve nem is túl alacsony, szőke fickó mosolygott rá. Viki pedig zavartan mosolygott rá vissza. A „meghitt” pillanatnak az eladó vetett véget.
- Odaadtam ami visszajárt. Arról nem tehetek, ha nem lát a szemétől.
- Hogy van képe így beszélni?! Ha azt mondta, hogy tízezres volt, akkor az volt! Milyen jogon kérőjelezi meg a szavát?!
- Maga meg mit szól bele? Semmi köze hozzá.
- De van. – Viki csak pislogott ide oda, elemezte a „beszélgetést”, de nem tudott szólni.
- Miért ki maga? – kérdezte az eladó gúnyosan
- Ne akarja megtudni. Higgye el maga járna rosszul.
- Akkor fogják azt a nyavajás süteményt és menjenek innen a fenébe!
- Adja vissza a hölgynek a pénzét és itt sem vagyunk.
- Miért adnám?!
- Adja vissza a hölgynek a pénzét, míg szépen mondom! – kapta el az eladó ingét, és erősen visszarántotta.
- Jól van, jól van. Adom. – azzal kivette a kasszából a pénzt.
- És egy bocsánatkérés sem ártana.
- Azt már nem!
- Megüssem? – mondta és közelebb lépett az eladóhoz.
- Bocsánat… - nyögte ki végül
- Na ugye, megy ez. – mondta a „megmentő” végezetül, majd kisétált Vikivel együtt, aki még mindig nem nagyon értette, hogy mi van. Csak kiment, mert azt kellett tennie.
- Nagyon köszönöm. – nyögte ki Viki, de teljesen el volt varázsolva. Hiszen ő tudja ki ez a fickó.
- Nagyon szívesen. – mondta, majd kis csend következett. Álltak egymással szemben, Viki kezében az Ischlerrel, és csak néztek egymásra.
- Nick Heidfeld – nyújtott kezet Nick, miután észbe kapott. Viki is „megrázta” magát, és viszonozta.
- Szűcs Viktória. Mennem kell. Köszönöm még egyszer. És sok siker a hétvégén. – mosolygott Viki.
- Á, szóval tudod, ki vagyok. – mosolyodott el Nick is.
- Igen.
- Nem jössz el a versenyre?
- De. Kint leszek. Már ma is kint voltam.
- Igen? Hogyhogy nem találkoztunk? – értetlenkedett kedvesen Nick.
- Annyi ember között nem túl egyszerű csak úgy összefutni.
- Mondasz valamit. – nevetett Nick.
- Igen. Azt hiszem, megyek. Szia.
- Szia. Remélem még találkozunk. – Viki csak elmosolyodott, majd elment. Bár legszívesebben maradt volna még Nick társaságában, de jobbnak látta, ha elmegy. Abban reménykedve, hogy tényleg lesz alkalmuk még beszélgetni a hétvége során.
|