Ennyi ember láttán egyszerűen földbe gyökerezett a lábam... mindenkinek az arcán átszellemült örömteli mosoly ült... olyan, amilyet én egész életemben nem láttam emberen... ez nem akármilyen öröm, ez tiszta mély szívből jövő, olyan, amit nem vehet el tőlük senki sem... és ami a legjobb volt az egészben, ez a tulajdonságuk ragadós volt, mert onnantól kezdve Ron iránt érzett haragom hirtelen boldogsággá alakult, hála a beosztottjainak:) Mint egy kisgyerek, tátott szájjal bámultam rájuk, és vártam, hogy ezt valaki megtörje, mondjuk Ron, vagy a mérnökök egyike, vagy nem is tudom...
-Eszti, gyere már, mire vársz? Várnak már ránk, ne totojázz! - noszogatott Juan, odajött, és belemarkolt a karomba, ezzel visszarepített a valóságba és elkergette a rózsaszín felhőfoszlányaimat... sajnos:)
-Juan, van saját lábam, és használni is tudom, remélem, most újat mondtam:) - élvezettel szurkáltam az egyik kedvenc pilótámat, ugyanis ő vevő volt rájuk:)
-Na ne mondd! A láb nélküli csiga is gyorsabb nálad!:) - mosolyogtam egyet, míg végül tényleg elindultunk számomra céltalanul ebben a hatalmas épületben:) közben sokan odajöttek, és mindenféle kérdéseket tettek fel, veregették a vállamat, gratulációkkal ostromoltak, volt aki örömében a nyakamba is ugrott, hogy itt vagyok. Meg kell mondanom, soha nem örültek még ennyire nekem, mint a mai reggel. Olyan érzésem van, mintha valami nagyot alkottam volna, pedig szerintem erre előbb utóbb rájöttek volna az itt dolgozók is. Vicces, mert pont egy olyan jelenet lebeg a szemem előtt, hogy az énekes épp befejezi a dalát, hatalmas siker, és a közönségbe veti magát, akik kézről-kézre adják örömmel, közben ordítják neki, hogy ilyen szuper, olyan szenzációs stb. Pedig nem csinált egyebet, csak amit szeret, amiben a legjobbnak érzi magát, amihez ért, és szenvedéllyel, teljes átéléssel viszi véghez elhatározásait, és a visszajelzés magasan pozitív mindenhonnan. Mintha egyelőre velem is hasonló történne, pedig csak 1 napja szerződtettek ide, és úgy kezelnek, mintha én lennék a megmentőjük, pedig korántsem készült még el a kocsi, korántsem tesztelték, és korántsem biztos Kimi aláírása a következő évekre. Miközben ilyeneken elmélkedtem, beértünk egy nagy tárgyalóterem féleségbe, és ott már rengeteg ember ült, egy hosszúkás ovális eléggé elegáns asztalnál. Gondolom, a gyártók és a mérnökök lehettek, hiszen Juan mondta, hogy ma le kell adni a terveket. Bementünk, Juan készségesen bemutatott, és megkértek, hogy ismertessem a terveket, majd több példányban másoltassuk le, és adjuk körbe, hogy legyártsák. Istenem, a gyomrom remegett, gombóc a torkomban, lábam kővé dermedt...
-Bátorság, mi hiszünk benned... "Küzdeni kell!". - súgta Juan a fülembe, megérintette a vállamat, és vettem ennek hatására egy nagy levegőt, és belefogtam. Nem volt könnyű, mert nagyon csúnyán néztek rám... sejtésem szerint a korom miatt, vagy hogy nő vagyok, és itt ahogy hallottam, nem szívesen látnak női munkatársakat, főleg Raikkonen csapatának élén (állítólag én vagyok az első ilyen beosztott...), mivel bíznak abban, hogy megnyeri az egyéni világbajnokságot, és lehet, hogy én keresztbe tennék neki, vagy nem tudom... Volt egy középkorú férfi (mindig ő kérdezett), aki nagyon kedves volt, feltett egy csomó kérdést, sok olyat ami nem kapcsolódik konkrétan az autó tervéhez, de mázlimra ezekben már volt rutinom, Juannak és Ronnak köszönhetően. Miután lassan a végéhez közeledtem, és ők is kifogytak a kérdésekből, mindenki arcán mosolyt láttam, különösen Juanén. Viszont nagyon meglepett, hogy semmi reakció nem volt a végén. Eléggé furán éreztem magam, mert arra vártam, hogy fújjoljanak, vagy megdobáljanak, vagy valamit csináljanak, csak ne hallgassanak. Úgy pár percig így voltunk, én már Juanra néztem kínomban kérdően, mire az egyik úr felállt átszellemülve...
-Kisasszony, maga zseniális! - és hatalmas vigyorral az arcán csapkodta össze a tenyerét, hozzá csatlakoztak a többiek is. Nem hiszem el, sikerült! Bent vagyok, befogadtak, túl vagyok a második rostán. Bárcsak apa ezt láthatná, nagyon büszke lenne most rám:)
-Gyere, körbevezetlek, és megmentelek a sok hódolódtól!:) - azonnal karon ragadott Juan, és kiráncigált a teremből. Azt mondta, a másolást majd elintézik, és nekem csak ennyi volt a dolgom, és akkor lesz rám legközelebb szükség, ha majd az autó is megérkezik a gumikkal, ami vagy ma este lesz, vagy holnap. Szerintem. Mivel még 2 napjuk van.
-Fantasztikusan csináltad, bravúrosan hárítottad el a gúnyos megjegyzéseket, Eszti... hopp, bocsi... - és megcsörrent a mobilja, biztos Connie, hogy hol marad ilyen sokáig:) - Szia, kicsim! ... Igen, itt van velem, szerencsére sikerült, és nagyon jól fogadták, pedig nem volt könnyű dolga Esztinek... Rendben, később beszélünk... Átadom... Én is, szia! - és lerakta. a szavakból ítélve, kizárásos alapon Connie lehetett az, hiszen kinek mondaná, hogy "kicsim":) - Connie szívből gratulál, és reméli, megbékélsz majd Kimivel. - éppen egy büféhez értünk kifele, és nekem ilyen finom kaja láttán, muszáj volt vennem egy hatalmas melegszendvicset, mert nagyon nagyon nagyon éhes voltam. Közben leültünk egy asztalhoz Juannal.
-Nézd, Juan! Az álmom, hála nektek, valóra vált. Itt vagyok az F-1-ben. Kislánykorom óta erről álmodom, érted? De fogalmam sincs mit fogok kezdeni Kimivel. Van bennem egy magasfokú ellenszenv, nem tudom, de van. És nem tudom, hogy fogom leküzdeni ezt. - Montoya meglepő módon elkomorodott, mintha valami fontosat akarna mondani, vagy...
-Előre bocsátom, hogy nem lesz vele könnyű dolgod. Főleg hogy nő vagy és a csapata vezetője... - ezen nem lepődtem meg. Én mindent kinézek már Kimiből, főleg hogy nem csípi a női alkalmazottakat. De nekem az álmom forog kockán, és nem hagyom hogy egy hisztis finn összerombolja.
-Ezt meg hogy értsem? - két falat között nyögtem ki. Nem is ettem igazából, hanem zabáltam. Hiszen reggelizni sem volt időm, és ha én egyszer reggel nem kapok kaját, akkor balhé lesz!
-Kimi úgy gondolja, hogy a nők csak lenge öltözetben az autók előtt pózolva dolgozhatnak. Legalábbis az ő közelében. Nem szereti, ha egy nő irányítja őt és a csapatát. Gondoltam, jobb, ha erről még azelőtt tudsz, hogy találkozol vele, és meglepetésként érjen. Nem fog kikelni magából, csak halk csípős megjegyzéseket fog tenni, amit ne vegyél fel. - amiket olvastam erről a szerencsétlen versenyzőről, tudtam, hogy a nőket csak ennyire tartja, és nem hiszi, hogy lehet okos, értelmes. Részegen volt egy olyan kijelentése, hogy a nők csak "arra" jók neki, de józanon ezt a nyilatkozatát cáfolta is erőteljesen. Rajta nem tudnék kiigazodni. Mellette megmaradni pedig főleg.
-Tudod, ez kiakasztó, de nem lepődtem meg rajta. Találkoztam már ilyen emberekkel, és volt alkalmam megtanulni kezelni őket. Viszont legbelül nagyon felháborító. És neki kell majd dolgoznom. Na jó, szerintem őt mára kiveséztük. Tényleg, mikor találkozok vele egyáltalán? Ilyen kiváltságos, hogy nem kell bejárni, vagy nincsenek edzései, vagy mi? - Kimiből mára már tényleg elég azt hiszem. Majd meglátjuk, milyen lesz. Ha nagyon elegem lesz, akkor Ronnak ultimátumot fogok adni, vagy itt hagyom az egészet. Mert ha tényleg szemét lesz, akkor neki nem vagyok hajlandó dolgozni.
-Nem, ő állandóan bent van, mert csak így tud felejteni. Ha azzal foglalkozik, amit szeret. Több edzése van mint nekem, többször autózik, gyakorol. Munkaőrült lett. És nem tudom, mikor fogsz vele találkozni, de ha akarod, négyesben is vacsizhatunk, és akkor leglább szembesülsz vele:) No? - és még gúnyolódik is! Huh, levegőt nem kapok!
-Ez viccnek is rossz volt, Juan:) - jót röhögött a saját első poénján:) Nem tudom, pedig akkora durranás nem volt. Legfeljebb neki, hogy használta a fantáziáját:)
-Értem én:) Nekem viszont mennem kell, vár a kis feleségem és a kicsi fiam:) Légy jó, és holnap tutto talizunk! Szia! - és elviharzott. Na szép, engem meg itthagy lógva. És hogy megyek haza? Várjunk csak! Elkezdtem kotorászni a táskámban, de... basszus... hol a tárcám? Na gondolkozzunk! Csak fent hagyhattam Ronnál! Azonnal felugrottam, közben vettem egy napilapot, rég láttam újságot, szóval illene tájékozódnom, mi van körülöttem. Mondjuk németül... Odaálltam a lifthez, hogy felmenjek vele a 4. emeletre. Ezalatt lapozgattam. Politika... kultúra... gazdaság... sport... megjött a lift, beszálltam, és egy napszemüveges, sportos felszerelésű fickó volt már benne. Fogalmam nem volt kicsoda, úgyhogy nyugisan olvasgattam, mikor...
-Nem hiszen el, hogy Kimi ennyire lenézi a nőket! Undorító! - morogtam véletlenül magam előtt, és a napszemüveges fickóval együtt szálltam ki a negyediken. Furcsa volt, de ugyanúgy Ron irodája felé lépkedtünk. Kinyitotta nekem az ajtót, becsukta, láttam hogy Ron rohan felénk...
-Kimi, na végre hogy itt vagy! Eszti, mi a probléma? Itthagytál valamit? - ajjajj, ijedten néztem a mellettem álló srácra, aki idők közben levette a kapicnit és a napszemüveget. Tényleg ő volt az. Remélem, hallotta a morgásomat... - Szuper, így legalább megismeritek egymást végre!:) - ennek én örülök a legkevésbé...